Mezőzombor látnivalói
Doni áttörés emlékmű
A Don-kanyarban hősi halált halt magyar katonák emlékére készült emlékmű, Mezőzombor Béke kertjében látható.
A magyar hadtörténet legnagyobb veresége volt a doni katasztrófa, melyben számtalan mezőzombori katona is áldozatul esett.
A becslések szerint több, mint 100.000 fő, vagyis magyar hadseregnek több mint a fele odaveszett.
Minden év január 12-én koszorúzással hajtunk fejet, hőseink tiszteletére.
Római katolikus templom
A Szent Mihály Főangyal templom 1882-ben épült.
A templom körül fehérre meszelt, kovácsoltvas ajtóval ellátott, bádogtetős stációk találhatók, melyek évente szerepet kapnak a kálvária alkalmával.
A templom belseje szépen díszített: fából készült szobrok és freskóval festett falak találhatók benne.
A templom előtt több, személyautó számára kialakított parkoló található.
A MiniaTour - Interaktív Vasútmodell Kiállítástól mindössze 350 méterre található, mely gyalogosan 5 perc alatt megtehető.
Görög katolikus templom
A Szentlélek eljövetele-templom 1950-ben épült,.
A templom oldaltornyos és palatetővel fedett.
A MiniaTour - Interaktív Vasútmodell Kiállítástól mindössze 400 méterre található, mely gyalogosan 5-6 perc alatt megtehető.
A templom pontos címe: 3931 Mezőzombor, Mátyás király u. 21.
Református templom
A templom jelenlegi formáját 1948-1950-ben kapta, ugyanis a visszavonuló német csapatok a II. világháborúban 1944. november 21-én felrobbantották.
Tornya 18 m magas, melyben két harang lakik.
A 400 kg-os Miskolc Diósgyőrben készült 1946-ban,
a 176 kg-os pedig Rákospalotán.
A templom belső mennyezete vakolt, sík szerkezetű.
A MiniaTour - Interaktív Vasútmodell Kiállítástól 450 méterre található, mely gyalogosan 6 perc alatt megtehető.
A templom előtt személygépjárművek számára kialakított parkoló található.